RICHARD WAGNER: PARSIFAL

A Művészetek Palotájában 2017. június 9-én csodálatos élményben volt részünk, hogy Fischer Ádám világszínvonalú vezényletével hallgathattuk Wagner utolsó nagy operáját, a Parsifalt.

A szöveget és a zenét egyaránt maga a szerző jegyzi. A szöveg 1877-ben igen különböző forrásokból keletkezett: Chrétien de Troyes breton legendájából, Wolfram von Eschenbach Parzival című eposzából (1210) és Lamprecht 1130-ból való Alexanderliedjéből.  A korábbi nevekkel: Percival, Parzival Wagner szakított, így dolgozta fel a maga számára a bibliai Grál-legendára emlékeztető történetet. Thomas Mann szerint „a megváltás oratóriuma", mások szerint a középkori passiójátékok utóda vagy a bűn és bűnhődés drámája, amennyiben a szexualitást itt bűnnek tekintjük. 

Wagner utolsón éveit Olaszországban töltötte, ám ezt az operát a baureuth-i Festspielhaus színházának szánta. Zseniális szervezőképességére és a bajor király (II. Lajos) pénzére volt szüksége 1882-ben, hogy művét bemutassák Bayreuth-ban. 1913 óta - a szerzői jog harminc évre szabott lejárta után - játszhatják másutt is a Parsifalt.  A budapesti Operaház elsőként, a párizsi opera másodikként tűzte műsorára.

Különös módon egyesülnek itt keresztény és buddhista elvek: a részvét ereje hajtja a főhőst, Parsifalt, hogy lemondjon a földi lét örömeiről, és megtisztítsa magát a bűntől. Wagnert azonban e műben nem a vallás vezérli, csak a színtiszta művészet. Egyébként ideges, túlérzékeny, hisztérikus alkat lévén, barátait kíméletlenül kihasználta, célja mindig a luxus-élet volt. Két ellentétes világból - a jó és a rossz harcából - teremti meg a német romantikához a nemzetközivé vált dallamvilágot, így lett Wagner a 19. század legnagyobb formaalkotója. A nyitány nála nem zenei összefoglalás, hanem külön drámai szimfónia. A szereplőktől megint rendkívüli teljesítményt vár el: az énekelt szöveg verses elbeszélését (Sprachgesang). A programot a drámai tartalom testesíti meg érzelmi, lelki történések során. Liszt hatása nála vitathatatlan, de az egymásba szövődő vezérgondolatok (Leitmotiv) Weber öröksége.  A cselekmény tetőpontjai azonosak a zene drámai csúcspontjaival. Beethoven után nem követte az „abszolút zenét", Brahms romantikus kifejezésmódját pedig megvetette. Az opera betanítását maga Wagner végezte, a 17 bayreuth-i előadás karmestere Hermann Levi volt.

Wagner az európai drámát a görögök mintájára képzelte el, hogy a demokratikus középosztálynak szóljon. Nos, ez alig sikerült, hiszen grandiózus elképzeléseit máig inkább a "vájtfülű" rajongók értékelik. A szerzőt saját belső ellentmondásai a feuerbachi forradalmi materializmustól a schopenhaueri pesszimizmuson át az egyéni naturalista gondolkodásig vezette az általa képzelt megváltó művészethez. Az emelkedett, ünnepélyes muzsika egyházzenei motívumokat is tartalmaz. A 20. századtól máig igen változatos a Parsifal hatása. Erről óriási mennyiségű Wagner-irodalom született.

 

A Parsifal-sztori

Az ötórás „szent színpadi ünnepi játék" (Bühnenweihfestspiel), ahogy Wagner elnevezte, arra utal, hogy magára vessen, aki bedől a három felvonás szokásos hosszának. Az első felvonás mindjárt kétórás. Aztán borzasztó hosszú szünetek következnek, hogy a tisztelt hallgatóság a méregdrága büfében megvacsorázhasson. Ez Bayreuth-ban megbocsátható, de a MÜPA sivár ipari környékén túlzott.

Első rész. erdőszél, tópart a szent ligetben, Monsalvat vára mellett, amelyben a Szent Grált őrzik (azt a kelyhet, amelyben Krisztus vérét felfogták, miután egy római katona szívébe döfte a lándzsáját.) A Szent Grál lovagjai, őrzői nagypéntek előtt fürödni viszik beteg főnöküket, Amfortast, hogy a tóban enyhülést leljen soha nem gyógyuló sebére. Amfortas borzalmasan szenved, nézni is rossz. Sebét egy lándzsa (itt gerelynek mondják) okozta, ám később kiderül, hogy tiltott szerelmi kalandba bocsátkozott a gonosz főhadiszállásán. Kundry, a kóbor utcalány gyógyfüveket hoz neki, bár a természetgyógyászat itt nem hit kérdése. Gurnemanz, az ügyeletes lovag hosszan elbeszéli a főnök (a király) szomorú történetét, amikor a tó felett elhúzó hattyút valaki nyíllal leteríti. Ismeretlen fiú kerül eléjük az íjával. Az ifjú Parsifal roppant ostoba. Nem ismeri a szüleit, sem a nevét. Anyja döntött így, hogy ne érje veszély, ne bocsátkozzon az akkor divatos lovagi harcokba, amelyekben apja életét vesztette. A sokat tapasztalt Kundry a gonosz szolgálatában persze mindent tud az ifjúról: Herzeleide (szívfájdalom) fia, az erdőben nőtt fel, csak a vadászathoz ért. Anyja a fiú búcsújakor belehalt bánatába. Gurnemanz tapintatlanul letolja Parsifalt a szent liget hattyújának lelövése miatt, de bízik a jóslatban, miszerint csak egy tudatlan ifjú képes visszaszerezni a lándzsát Klingsortól, a Grál-lovagok közül egykor kivált gonosz varázslótól. Parsifal részvéttel hallgatja a lovagot, és felkínálja Amfortasnak a segítségét. A lovagok azonnal útra bocsátják, de előbb megmutatják neki a Grál körüli szertartást.

 A II. felvonásban gyorsabban zajlanak az események. Parsifal Klingsor fantasztikus várába, a gyönyörök varázslatos kertjébe érkezik. Hiányos öltözetű viráglányok csábítják földi örömökre, majd a Klingsor által futtatott utcalány, Kundry is próbálkozik vele. Ezúttal csinosan kikészítve, Herzeleide hangján próbálja magához édesgetni a tapasztalatlan fiút. Parsifal Kundry csókjától magához tér. (Nem szerelmeskedhet egy anyja korú nővel!) Klingsor erre feléje hajítja a bizonyos dárdát, amely csodamód megáll a fiú feje fölött. Parsifal elkapja a fegyvert, keresztet rajzol vele, mire összedől a vár, és a varázslóval együtt a környezet is megsemmisül.

A III. felvonásban Parsifal hosszú vándorlás után Monsalvat várába tart. Gurnemanz már idős erdei remeteként felismeri benne a hattyúgyilkost, de megörül a szent lándzsának, a Grál királya megmentőjének. Rögtön a rend királyává avatja, hiszen Amfortasnak már úgyis teher az élet. Parsifal új tisztségében felveszi Kundryt is a közösségbe, aki a megváltás örömébe belepusztul. A lándzsa egy csapásra meggyógyítja Amfortast, aki nyugodtan távozik a másvilágra. Végre örökre megpihenhet Titurel, az öreg király is. Parsifal immár királyként ünnepélyesen felmutatja a hitet sugárzó, életet és táplálékot adó Szent Grált.  Tanulság: nem az ész, hanem a hit teszi alkalmassá a vezért.

A zene túlvilágian szépséges, különösen élvezetesek a tavaszi természet ábrázolásai. Nem véletlen, hogy a 21. században is műsorra tűzik a tehetősebb intézmények. Wagner az opera műfajában mágus és formaalkotó művész volt. Az előadás rendkívüli fizikai adottságot és jó szövegkiejtést igényel az énekesektől. Fischer Ádám (2006 óta), a budapesti Wagner-napok megteremtője és karmestere (2008 óta Kossuth-díjas) ezért a világ legjobb énekeseit válogatja össze hozzá.

Az idei szereposztás: Amfortas: Lauri Vasar, Titurel: Cserhalmi Ferenc, Gurnemanz: Eric Halfvarson, Parsifal: Peter Seifert, Klingsor: Jürgen Linn, Kundry: Violeta Urmana, lovagok: Kiss Péter, Ambrus Ákos, apródok: Megyesi Zoltán, Mukk József és a Wiener Sängerknaben szólistái, égi hang: Schöck Atala. a csinos viráglányok: Váradi Zita, Szakács Ildikó, Simon Krisztina, Gál Gabi, Wierdl Eszter, Balga Gabriella. Közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkara. Említendő még a betanító karmester: Kovács János. Kiemelendő a külföldön is gyakran szereplő rendezőpáros, nagyszerű díszlet- és jelmeztervező Szemerédy Alekszandra és Parditka Magdolna

Az idei Wagner-napok első darabját szokás szerint rengeteg külföldi vendég látogatta. Hazai zeneszeretőkből sem volt hiány.

A fantasztikus Parsifal-élménynek egyetlen híja volt: a légkondicionáló berendezés hangos alapzaja, amit csak a túlhűtött földszinten lehetett hallani, az emeletiek nem panaszkodtak, onnan viszont a feliratok alig láthatóak. Amit viszont egyedül én sajnáltam, hogy nagyapám veretes szövegfordítását a műsorfüzet meg sem említette.

 DOBI ILDIKÓ