Embermesék

A virilista

Karikatúra a virilizmusról - Bal oldalon a terhet viselők, jobboldalon a szavazók 1800-as évekKarikatúra a virilizmusról - Bal oldalon a terhet viselők, jobboldalon a szavazók 1800-as évekEgy nap alatt két javaslatot is hallottam a 2018-as országgyűlési választás szabályainak módosítására. (1) Ne szavazhasson az a magyar állampolgár, akinek nincs meg a 8 általános iskolai végzettsége.  (2) Kapjanak szavazati jogot a 16-18 évesek is. Az ötleteket nem minősítem, ellenben eszembe jutott egy érdekes szavazási rendszer. Igaz, régimódi történet.

Életbiztosítás

A történetet egy horrorral kezdem. Néhány évtizeddel ezelőtt az asszony New Yorkból Austinba akart repülni rokonlátogatásra. Fia kikísérte a repülőtérre, ott egy automatából 300.000 dolláros életbiztosítást kötött anyjára. Ez akkor szokásos eljárás volt. A gép indulása után egy órával felrobbant, a kétszázötven utas és a személyzet meghalt. A  hatóságok a légitársasággal közösen több négyzetkilométeres területem begyűjtötték a gép roncsait, összerakták a darabokat és megállapították, hogy a robbanás a csomagtérben történt. Ez után az FBI rutinmunkája következett, pár napon belül eljutottak a fiúhoz, aki bevallotta, hogy időzített robbanó szerkezetet helyezett el anyja bőröndjében. Akkoriban a csomagokat még nem ellenőrizték.

A margitszigeti Casino

A margitszigeti Casino kerthelyisége a múlt század hetvenes éveibenA margitszigeti Casino kerthelyisége a múlt század hetvenes éveibenMost már véglegesen átadták a margitszigeti Casinot, amelyet Ybl Miklós eredeti terveinek megfelelően állították helyre. A meglévő épületet teljesen felújították és korszerűsítették, valamint egy tornyot, egy portikuszt (oszlopcsarnok) és a hozzá tartozó tetőszerkezetet alakítottak ki. Az épület mellett a jövő benzinkútja, napenergiával működő elektromos töltőállomást található.

Házsongárd

Apáczai Csere János sírjaApáczai Csere János sírjaErdélyi kötődésű honfitársainknak nem kell magyarázni, mi a Házsongárd. Kultikus hely, Kolozsvár híres temetője. Az erdélyi magyar kultúra, a magyar művelődéstörténet kimagasló tudósai, írói, költői, építészei, művészei nyugszanak itt. Apáczai Csere János, Wesselényi Miklós, Xántus János, Szenczi Molnár Albert, Kós Károly, a névsor sokáig folytatható. A név eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölte így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A várostörténészek a német Hasengarten (nyulak kertje) névből eredeztetik, bár a terület első írásos említése már a XIV. században előfordul, amikor még nem laktak német ajkú szászok Erdélyben.

Zavaros pénzügyek

A dolog úgy kezdődött, hogy a Hiéna Bankáz ügyfele öt évvel ezelőtt egy orbitális összeget nyert a lottón. Ebből 1 milliárd forintot betett a pénzintézetbe, szolid 3 %-os kamatos kamatra. Teltek az évek, egyszer csak megtudta, hogy a Lajhár Építőipari Nyrt. részvényei felfele száguldanak, ezért elhatározta, hogy a tőzsdei parketten próbál szerencsét.

Vizes VB bélyeg

Nem néztem utána, hogy „fent és lent" ki mit várt úszóink teljesítményétől. (Kivéve egy „fenti" véleményt: A vizes VB sikeréhez nemcsak a FINA segítsége, de a magyar emberek összefogása is kellett. A vébét Magyarország sikeresen rendezte.)  Az biztos, hogy a két arany, öt ezüst és két bronz érem miatt nincs okunk a szégyenkezésre. Büszkék lehetünk arra, hogy a nemzetek rangsorában a kilencedik helyet foglaltuk el, megelőzve például Brazíliát, Spanyolországot és Németországot. (Az 1973-as vizes VB-n negyedikek lettünk a nemzetek rangsorában két arany, egy ezüst és egy bronz éremmel.)

A Koh-i-Noor-gyémánt

II. Erzsébet a koronázási ékszerekkelII. Erzsébet a koronázási ékszerekkel Egy évvel ezelőtt az indiai kormány kulturális minisztere bejelentette, vissza akarja szerezni országának a Koh-i-Noor-gyémántot. Néhány nap múlva az államügyész helyettes, a drágakő tulajdonjogáért indított közérdekű per előtt tartott meghallgatáson kijelentette, hogy a Koh-i-Noor-gyémánt jogosan került a britek tulajdonába, mert azt Randzsit Szingh, az utolsó szikh maharadzsa ajándékozta a brit Kelet-indiai Társaságnak. Az ügy a Legfelsőbb Bírósághoz került, amely követelte, hogy az indiai kormány tegyen meg mindent a gyémánt visszaszolgáltatásáért.

A cigarettatárca

Női cigarettatárca aranybólNői cigarettatárca aranybólElnézem a cigaretták papírtokján látható, a jó ízlést durván sértő feliratokat és az undorító képeket. Lehet, hogy az Európai Unió előírása, vagy a hazai egészségügyi stratégia költségkímélő pótcselekvése, a használt jelzőket akkor is fenntartom. Megjegyzem, hogy a dohányosok száma nem csökkent, évente 60 milliárd darab cigarettát füstölnek el. Az elszívott cigaretta darabszám valamelyest csökkent az elmúlt húsz évben, ez arra vezethető vissza, hogy az ár az adóemelések következtében ez alatt a háromszorosára nőtt.

Szabadság Múzeum

A Frihedsmuseet KoppenhágábanA Frihedsmuseet KoppenhágábanA koppenhágai Szabadság Múzeum (Frihedsmuseet) a világháború és a német megszállás áldozatainak emlékére létrehozott intézmény. Alapításának oka a terror bemutatása mellett azt példázza, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. Emlékeztet a Budapesti Terror Házára, amelynek deklarált szándéka csaknem megegyezik a dánéval. Azért vannak különbségek, de ezek megítélését az Olvasóra bíznám.

Ilku Pál

Ilku PálIlku PálA másodállás és a mellékfoglalkozás között az a különbség, hogy a másodállás munkaidőn kívül végzett tevékenység egy másik munkaadónál. A mellékfoglalkozás viszont „egymást átfedő jogviszony", vagyis a főállás munkaadójának engedélyével a munkaidőn belül más szervezetnél végzett munka. Szerencsére akkoriban nagyon rendes munkaadóm volt. Hozzájárult ahhoz, hogy mellékfoglalkozásban heti két alkalommal taníthatok a Bánki Donát Géppari Műszaki Főiskolán. Hét éven át, 1965-1972 között  heti 8 órában tanítottam másodállásban gépszerkezettant és matematikát. Ez úton is köszönetemet fejezem ki nagyvonalú főnökeimnek.

A gordiuszi csomó

Nagy Sándor átvágja a gordiuszi csomót. Jean-Jacques Barthélemy festményeNagy Sándor átvágja a gordiuszi csomót. Jean-Jacques Barthélemy festményeNemrégiben Budapesten, a terézvárosi Epreskertben Mélyi József művészettörténész nyitotta meg Nemes Péter szobrászművész kiállítását, amelynek fő attrakciója a Gordius című szoborkompozíció volt. Elhangzott, hogy Nemes Péter szobra újfajta olvasatban közelíti meg az egykori feladványt: betekintést és egyben megoldást is nyújtva a bennünk rejlő problémák kibogozására. A több száz gőzölt és hajlított bükkfalécből összeálló formát körbejárva egyszerre kerülhetünk az eredeti csomó építőjének, Gordiásznak a helyzetébe, valamint a megoldó, Nagy Sándor szerepébe is.

Metamorfózisok

Göring egyik szerzeménye -Bundesarchiv Bild 183-H06156, Linz, Reichswerke 'Hermann_Göring', SpatenstichGöring egyik szerzeménye -Bundesarchiv Bild 183-H06156, Linz, Reichswerke 'Hermann_Göring', SpatenstichRendszerváltásoknál minden borul. Egy reggel arra ébredünk, hogy felszabadulásból megszállás, ellenforradalomból forradalom, nemzeti hősökből hazaárulók, szegényekből gazdagok lesznek, vagy éppenséggel fordítva. Ahogy a történészek mondják, ezentúl minden másképp volt.

Nicolas Bourbaki

Maurice Mashaal: Bourbaki Paperback, 260 pages Published June 15th 2006 by American Mathematical Society  ISBN 0821839675Maurice Mashaal: Bourbaki Paperback, 260 pages Published June 15th 2006 by American Mathematical Society ISBN 0821839675Megnyugtatom az Olvasót, bár írásom a matematikáról szól, egyetlen képletet, egyenletet, vagy számot sem fogok beleírni, az évszámokat kivéve.

Színházi Élet 2020

A Színházi Élet a két világháború között gazdagon illusztrált színházi és művészeti hetilap volt. Alapító-főszerkesztője Incze Sándor kolozsvári hírlapíró. Két nélkülözhetetlen munkatársa Harsányi Zsolt, akkor már neves bestseller író és Korda Sándor (a későbbi Sir Alexander Korda), aki a feljövőfélben lévő mozgókép vonalat képviselte a csapatban, ő vitte a mozi-rovatot a lapnál.

Georges Buffon

Buffon gróf, Hubert Drouasis festményeBuffon gróf, Hubert Drouasis festményeSok szállóigével, közmondással, idézettel találkoztam már, de van közöttük egy, amelyet számtalanszor visszaigazolt az élet. Ez pedig „A stílus maga az ember." Ha alaposabban megfigyeljük egyik-másik közszereplő stílusát és tevékenységét, nem juthatunk más következtetésre. A kijelentés Georges Buffontól származik, akinek bronz szobra Párizsban, a Champs Élisées-en látható. De ki is volt ez a XVIII. században élt tudós?

Petőfi túlkapásai

Kép: Nédasdy Múzeum SárvárKép: Nádasdy Múzeum SárvárElőször is elnézést kérek drága magyar tanáromtól, Vihar Bélától, hogy Petőfit bírálni merészelem. Tudom, hogy megbocsát nekem a mennyországból. Különben is tőle tudom, Senecától ered a költői túlzás (poetica licencia) fogalma. Lássuk be, legnagyobb költőnk néha túlzásokba esett.

Michelin-csillag

Nem vagyunk gazdagok, még jómódúak sem. De mindenünk megvan, ami kell. Mondom a feleségemnek, kitűnő háziasszony, szeretnék egyszer elmenni egy Michelin-csillagos étterembe. Szó sem lehet róla, volt az első válasz. De mit hoz a sors, kétszer egymásután hármasom volt az ötös lottón. Legott helyet foglaltattunk egy Michelin-csillagos étterembe, este hét órára. Őszintén szólva a négyfogásos vacsora nagyon finom volt, spéci elkészítés, különleges fűszerek, miegymás. Bár nem értettük, hogy 20 gramm ételkülönlegességhez miért kell 20 centiméter átmérőjű tányér, de ez legyen az étterem gondja. Hazaérve megettük a másnapra szánt töltött karalábét, feleségem remekművét. Nem szeretünk éhesen ágyba bújni.

Wedgwood porcelán

Wedgwood porcelán vázaWedgwood porcelán vázaSok mindent gyűjtöttem már életemben, de kollekcióinkat felszámoltuk, elajándékoztuk, eladtuk, elcseréltük. Egyetlen kicsiny gyűjtemény maradt meg, feleségem Wedgwood porcelánjai. A többes szám csupán néhány példányt jelent ebből a különleges tárgyból, akárhányszor nézem meg, mindig örömet okoz. Nem cserélmén el holmi Meissen-i, Sévres-i, Limoges-i, vagy Rosenthal tárgyakkal sem.

A hős és a szuverenitás

Rév Miklós (1953): Úk kenyér ünnepén ( A falon plakát: El a kezekkel Koreától. )Rév Miklós (1953): Úk kenyér ünnepén ( A falon plakát: El a kezekkel Koreától. )Hősünk 1944. március 19-én ünnepelte 13. születésnapját. Harmadik gimnazistaként épp a latin házi feladatán ügyködött. Kinézett az ablakon és látta szövetségesünk gépesített haderejének bevonulását. Gyerekként észre sem vette, hogy ekkor vesztette el Magyarország a szuverenitását.

Munkácsy Varsóban

 Munkácsy Mihály: Tájkép fasorral, 1883.Munkácsy Mihály: Tájkép fasorral, 1883.

Aki megengedhet magának egy külföldi utazást, többnyire Horvátország tengerpartjára igyekszik. Ha vastag a pénztárcája, akkor Madeira, vagy Kanári-szigetek. Ám ha a pénz nem számít, világ körüli utazást is tehet, akár egy éven át, luxushajóval.

Parisien Grill

Plakát, Vogel Eric grafikája 1936Plakát, Vogel Eric grafikája 1936Magyarországon először 1961-ben mutattak be musicalt, Budapesten a Petőfi Színházban. Hubay Miklós- Ránki György-Vass István: Egy szerelem három éjszakja. Főszerepben Margitai Ági és Bodrogi Gyula. A szerzőhármast Ungvári Tamás győzködte addig, amíg kötélnek nem álltak. Kár lett volna, ha nem készül el, óriási siker lett. Leghíresebb betétdala az Isten veled Budapest, te édes. Egyik strófája: Pannónia-szálló és Vadászkürt, / ó, a disztingvált különterem! / Pertis hegedűje, jaj, hová tűnt? / És a Grill, a kis Parisien? (Melitta búcsúdala.)

Tanár úr kérem

Az első kiadás-1916. Illusztrálta: Vértes MarcellAz első kiadás-1916. Illusztrálta: Vértes MarcellJobban illene az íráshoz a „Megjegyzések Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című novellás kötetéhez (kisregényéhez?)", de hogy nézne ki ilyen hosszú cím? Nemrég olvastam újra sokadszor a zseniális író művét és arra gondoltam, milyen hatással lehet egy mai tizenévesre? Ugyanis sok mindent érthetetlennek találna.

Benkó Dixieland Band

Bevallom, ha borús a kedvem, ma is a Benkó Dixieland Band-et hallgatom a YouTube-on. Benkó Sándor egyedülálló jelenség volt zenei életünkben. Az Állami-, Liszt- és Kossuth- díjas művész a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát 1963-ban, de káprázatos zenei pályafutása mellett sem lett „pályaelhagyó". A Villamosgépek Tanszékén oktatott, 1972-ben doktorált, tanítványai Dixi tanár úrnak hívták.

A névjegy

III. Tutmózisz fáraó névjegyeIII. Tutmózisz fáraó névjegyeNyomdászmester nagyapám saját műhelyében, néhány alkalmazottal készítette a könyvet, nyomtatványt, szórólapot, hanglemez borítót, ahogy a megrendelő óhajtotta. Ma úgy mondanák, kisvállalkozó volt. A munka zömét a névjegyek, vizitkártyák tették ki. Az 5 x 9 centiméteres kartonlapocska különböző színben és szerkesztéssel, betűtípussal, dombornyomással, címerrel, készült. Otthon csak úgy röpködtek az olyan szavak, mint például verdana, arial, cambria és hasonlók. Tízéves koromban már saját névjegyem volt, irigyeltek is az osztálytársaim.

A Profumó-botrány

Christine Keeler kisasszonyChristine Keeler kisasszonyA  XX. században a brit uralkodóházra rájárt a rúd. Nem elég, hogy gyarmataikat elveszítették, botrányok tépázták meg a glóriájukat. Rangon aluli házasságkötések, kétes kapcsolatok, kiszivárgott titkok, házasságtörés és hasonlók. A botrányok a brit kormányokat is elérték. Leghíresebb volt a Profumó-ügy 1963-ban. Egész estét betöltő játékfilm is készült belőle  „The skandal story" címmel, amelyet, volt szerencsém megnézni Bécsben.

Vajdahunyad vára

1979 tavaszán feleségemmel Erdélyben jártunk, sok várost érintő autóbusz körutazáson vettünk részt. Idegenvezetőnket megkértük, hogy Déva és Arad között ejtsük útba Vajdahunyad várát. Szerettük volna megnézni azt a helyet, ahol Szilágyi Erzsébet levelét megírta. Megérkezve a megyei jogú nagyváros, Vajdahunyad (Hunedoara) főterére, azt hittük egy természeti katasztrófa közepébe csöppentünk. Vastag por-füst-vasszemcse-korom keverék borított be mindent. Fulladoztunk.

Paleolit

Sógorom nem egy Vlagyimir Klicsko alkatú férfiú, százhatvan centi magas és kilencven kiló. Azért köszöni jól van,.sikeres gyógyszervegyész, mérnökkutató, két kamasz lány boldog édesapja. Kollégái ducinak hívják, nemcsak a háta mögött. Egy közös vasárnapi ebéd után kijelentette, ebből elég, paleolit fogyókúrába kezd, egy év alatt ledob húsz kilót.

Vaskó Ilona: Egy mosoly a gyászmenetben

Vajon ha megkérdezném tőled, hány éves az anyukád, mit válaszolnál? Az én anyám nagyon sokáig harmincnyolc éves volt. Így emlékszem rá. Akkor mentem első osztályba, akkor kellett mindenkiről mindent tudnom, hiszen mindig azt kérdezték, hogy hívnak, hol laksz, hogy hívják apukád és anyukád. Hány évesek? Van-e testvéred? Ha igen, fiú vagy lány, idősebb, fiatalabb, öcsike vagy bátyus, hugi vagy nővér? És én csak kapkodtam a fejem a sok kérdés között, hogy most éppen melyikre válaszoljak.

Egy rejtélyes szobor

Mielőtt mondani valóm lényegére térnék, bemutatnám Pheidiaszt (Kr. e, 500-430), az ókori görög klasszikus szobrászat legnagyobb alakját. Fő műve, az olimpiai Zeusz szobor egyike az ókori világ hét csodájának. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen úgy tanítják, hogy a szobrászat története az ő fellépésével kezdődött. Jelentős szerepe volt az athéni Akropolisz építésében.

Fényes Kató

Fényes Kató 2000-ben kiadott nagylemezének borítójaFényes Kató 2000-ben kiadott nagylemezének borítójaA múlt század harmincas, negyvenes éveinek káprázatos hangú énekesnője. 1965-ben Budapestre látogatott és koncertet adott a lágymányosi Feneketlen-tó partján lévő Budai Parkszínpadon. Az előadás közepesre sikeredett, mert a művésznő számait angolul énekelte. A közönség, köztük a feleségem és én, nosztalgiából vette meg a belépőt.

Tartalom átvétel